ErőhelyekKultúrákMagyarokSpiritualitás

Pálos templomok, kolostorok és az erőhelyek

Pálos templomok, kolostorok és az erőhelyek

Az erőhelyek sorában jelentősek azok a korábbi templom-építések, ahol tekintettel voltak az energia-vonalakra és kereszteződésekre és ilyen kereszteződésekben, nagy energiákkal rendelkező helyeken un. pozitív földsugárzási pontokban építették fel a templomokat, kolostorokat. Ezeknek az építményeknek a tornyai kimondottan azt a célt szolgálták/szolgálják, hogy ezeken a nagy energiájú „kapukon” keresztül lehozzák azokat az energiákat, amelyekhez a mai ember már saját erejéből nem tud hozzáférni, illetve „csatornát” alakítsanak ki Ég és Föld között, összekötve a fizikai és a felette levő különböző spirituális szinteket. E tornyok tehát a függőleges – világok és dimenziók közötti energiaáramlás megkönnyítésére, biztosítására épültek. Így a templomok spirituális „energia-ellátását” a tornyokon keresztül lehetett/lehet biztosítani. A betérő hívek ezen az energia-közvetítő rendszeren keresztül részesülhettek/részesülhetnek a magasabb energiákban és emellett magának a papságnak is segítségére van ez az energia, hogy az imák és áldozatok hatékonyabbak legyenek.

A szöveg elején többször alkalmazott múlt idejű kijelentés nem véletlen. Ugyanis a mai ember ne hogy nem érzékeli ezeket a függőleges áramlásokat, hanem sok esetben inkább zavarja, mert hozzászoktunk a fizikai síkon megszokott vízszintes – egysíkú –  áramlásokhoz. E tudatalatti védekezés a függőleges irányú áramlások ellen azt eredményezte, hogy egyes – sokat látogatott helyeken – ezek a függőleges energia-áramlási csatornák elzáródtak és már nem működnek vagy csak lényegesen kisebb hatásfokkal közvetítik az energiákat. A föld-energiák pontjai – azaz a föld belseje felé nyíló kapuk lejjebb vándoroltak a föld felszíne alá, míg az égi energiákkal összekötő kapuk feljebb húzódtak az ég felé. Megnyitásuk az ég és föld összekötése gyakorlatokkal segíthető.

A többi templom-építő szerzetekhez hasonlóan a pálosok is ezeket a nagy energiájú helyeket részesítették előnyben és gyakorlatilag minden templomukat, kolostorukat, kápolnáikat un. energiapontra építették. Ezért ezeken a helyeken – akár romos állapotban, már lepusztult templomokról, kolostorokról van szó vagy még álló építményekről – kiemelkedően magas energiákkal találkozhatunk. Így érdemes ezeket a helyeket meglátogatni, amennyiben szeretnénk e magasabb rezgésű energiák jótékony hatásaiban részesülni. Az elzáródás jelensége ezeken a területeken is fellép, ezért a tisztít-összekötő-csatornanyitó gyakorlatok ezeken a helyeken is segítik az energia-áramlás megindítását.

A következőkben – a teljesség igénye nélkül – felsorolok néhány jelentős helyet, ahol pálos templomok és/vagy kolostorok álltak/állnak és érdemes felkeresni őket:

Budapest: Budaszentlőrinc-Szépjuhászné (hosszú ideig a főkolostor), Gellérthegy-Sziklatemplom (ma is működik)
Pilis és környéke: Pilisszántó-Klastrompuszta (az első templom és kolostor), Pilisszentlélek
Börzsöny és környéke: Márianosztra (ma is működik), Kóspallag, Nézsa, Őrbottyán
Bakony és környéke: Vállus, Pula, Sáska, Nagyvázsony, Salföld, Tüskevár
Északi középhg. (ÉK): Martonyi, Kurityán, Sajólád, Gönc, Sátoraljaújhely, Diósgyőr, Bükkszentlélek, Petőfiszállás-Pálosszentkút (ma is működik)
Mecsek és környéke: Pécs, Olasz
Ezeken a helyeken tehát aki érzi az energiákat erős földenergiákkal találkozhat.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
 
 
palos.uzenolap.hu

Related posts

David Icke: Az illúzió és a szeretet

Sandal

A teremtés hatékony módszerei

Sandal

Hathorok: A Felemelkedés Holonja /2009. január 28./

Sandal

Leave a Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .