ÁsványlexikonKristálygyógyászatSpiritualitás

Kristálygyógyászat/Gyógyító kövek: Kék achát

Kristálygyógyászat-Gyógyító kövek-Kék achát
Tulajdonságai: 
Ásványtanilag: achát kék rajzolattal
Kristályszerkezet: trigonális 
Keletkezés módja: vulkáni
Minden hiedelemmel ellentétben a kék achát nem mesterségesen előállított kő. Fehér achátból készítik, és kék festékbe áztatják. A fehér achát magába szívja a festéket, a festék energiáját, és mivel a kék szín a torokcsakra színe aktiválja a torokcsakrát. Ezért a kék achát a torokcsakrába és a koronacsakrába kapcsolódik. A torokcsakra az igazság, őszinteség csakrája. Szembesülök önmagam hazugságaival önmagamról. Hiszen Isten képére és hasonlatosságára lettem teremtve ezért nem hazudhatok magamnak továbbra is, hogy kövér vagyok, ronda, öreg, semmire való, béna, buta vagyok, nem vagyok méltó a szeretetre, mert nem érdemlem meg. Ez a kő szembesít mindezzel. Sőt kitárja megértésemet, rádöbbent, mert ezt gondolom és érzem, a külvilág is ezt tükrözi nekem. Megtapasztaltatja velem azt a szellemi törvényt, és tudatossá teszi, hogy a hasonló vonzza a hasonlót. Amit kiengedek magamból gondolataim és érzelmeim révén, azt kapom vissza, hiszen energiát adok neki. Megérthetem végre miért olyan az életem amilyen. Elvisz a változtatni akarásig, felhozza a vágyat bennem. Ösztönöz kiemelkedni az önsajnálatból, erőt ad. Megteszi velem az első lépést. A tiszta szándék hangosan kimondását. Együtt örül velem a változásnak. Olyan mértékben belevisz, hogy tudatom minden bugyrát, érzelmeim minden frekvenciáját átvilágítja és rádöbbenhetek mindent én csináltam magamnak, hogy megtapasztaljam magam. Rádöbbent szeretetemre, tudásom mértékére, tudásom hatalmára, hogy mindezt meg tudom változtatni csak akarnom kell és csinálni. A csinálás csak annyit jelent, hogy örömmel elképzelem és tudjam, hogy megvalósul, mert megérdemlem, hisz én vagyok az Isten. Önmagam életének az Istene. Ha végre ezt bocsátom ki magamból gondolataim és érzelmeim frekvenciáján megerősödik, kivirágzik önbecsülésem. Önbizalmam talpra áll és minden álmom valósággá válik, mert képes vagyok rá! A testem is követi, minden sejtem velem „tudja”, és öröm vele érezni. Kiegyensúlyozzák magukat és beköszönt az egészség korszaka. Testtudatommal összekapcsolódva tudjuk, hogy az öröm a normális számunkra. Eljött az ideje, hogy mindezt élvezzem, kiélvezzem, és átadjam magam a mennyei gondtalanságnak.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!

gyogyitaskovekkel.hu

Related posts

Színek jelentései: Rózsaszín

Sandal

A természet és a számok (VIDEÓ)

Sandal

Koncentráció, meditáció: A lélek rendíthetetlen akarata

Sandal

Leave a Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .