JövőnézőKultúrákMagyarokTudományVilág

Eddig teljes siker a magyar Jedi-kés

Eddig teljes siker a magyar Jedi-kés

Maradéktalanul eltávolított minden rákos sejtet az eddigi műtétek során a Takáts Zoltán magyar kutató által feltalált intelligens sebészkés, amely az operáció közben folyamatosan tájékoztatja az orvost, hogy az érintett szövet rákos vagy egészséges.
Az onkokéssel eddig elvégzett kísérleti műtétek eredményéről készült tanulmány szerdán jelent meg a Science Translational Medicine című folyóiratban.

Takáts Zoltán találmányának lényege, hogy az intelligens kés – említik még Jedi-késként, a tanulmányban pedog iKnife-ként szerepel – az operáció közben azon nyomban információt nyújt a vizsgált szövet kémiai jellegzetességéről és arról, hogy tartalmaz-e rákos sejteket. Ez jelentősen felgyorsítja a biológiai szövetanalízist és segítséget nyújt a műtétet végző orvosnak, hogy maradéktalanul eltávolíthasson minden rákos sejtet. Az eljárás megrövidítheti a műtéti időt, csökkentheti a vérveszteséget és a fertőzésveszély kockázatát is.

Egy ilyen vizsgálat jelenleg a legjobban felszerelt kórházakban is legalább 10-30 percet vesz igénybe, és az orvosok még az eredmény birtokában sem lehetnek biztosak abban, hogy minden rákos sejtet kimetszettek-e, ezért gyakran inkább több szövetet távolítanak el a biztonság kedvéért. Amennyiben a műtét után is maradnak rákos sejtek, a páciensre esetleg újabb operáció vár vagy kemoterápia, sugárkezelés.

A szerdán Londonban bemutatott, fehér színű, vastag tollra emlékeztető iKnife működését 2010 és 2012 között három kórházban tesztelték. 302 pácienstől vett szövetminták laboratóriumi elemzése nyomán állítottak fel egy adatbázist, amelyben 1624 rákos és 1309 nem rákos minta szerepel.

Három év múlva forgalomba kerülhet

A tanulmány szerint az intelligens kést a hozzá kapcsolódó elemzőegységgel – egy hűtőszekrény méretű, kerekeken guruló tömegspektrométerrel, amely a kiégetett szövetek füstjét analizálja – az adatbázis felállítása óta 91 műtétnél alkalmazták és az operációk során az iKnife minden esetben tökéletesen eltávolította a rákos szöveteket.

Az eszközzel folytatott kutatásokat finanszírozók között szerepel az Imperial College London és a magyar kormány is. Takáts Zoltán, az Imperial College kutatója a londoni bemutatón felvetette a további kutatások szükségességét. Mint mondta, egy nagyobb tanulmányban 1000-1500 különböző rákbetegségben szenvedő páciensen készülnek tesztelni az okos kést. Ez a kísérleti fázis még két-három évet vehet igénybe és csak ezt követően kezdik meg az engedélyeztetést, majd az eszköz kereskedelmi érékesítését.

A Reuters beszámolója szerint Takáts Zoltán MediMass néven egy budapesti székhelyű vállalatot alapított találmánya kifejlesztésére, az észak-amerikai és európai piacra pedig egy jelentős orvostechnológiai vállalattal együttműködve akarja eljuttatni a terméket.

Az iKnife jelenlegi kísérleti változatát mintegy 200 ezer fontból (68 millió forintból) hozta létre a magyar tudós Imperial Collage-beli kollégáival. Takáts szerint azonban a ráfordítás megtérül, amint az eszköz kereskedelmi forgalomba kerül.

A magyar kutató hangsúlyozta, hogy az intelligens kést nemcsak a daganatos betegségekkel kapcsolatos műtéteknél lehet majd felhasználni. Az iKnife ugyanis a vérrel nem megfelelően ellátott szöveteket is felismeri, valamint a szövetben felellhető baktériumfajtákat is azonosítja.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!

origo.hu

Related posts

Szép bolygóegyüttállást láthatunk éjszaka (2014.márc.19.)

Sandal

A szabad élet 15 pontja – Munkád van vagy életed?

Sandal

Milyen távolról lehet veszélyes egy szupernóva a Földre?

Sandal

Leave a Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .